A Magyarság Sportegyesületet 1926-ban a Dunakeszi MÁV Főműhely vezetője, Lányi Ferenc (1883–1961) és főmérnöke, Gérecz Ödön (1895–1943) hozták létre. A területet a MÁV Igazgatósága ingyen adta az egyesületnek. A „grundon” – ahogyan eleinte nevezték – a labdarúgók kezdték meg edzéseiket, a pályát ekkor még két, földbe ásott fűzfakaró jelentette.
A sporttelep terveit – Lányi Ferenc megbízásából – Káldos Endre, az üzem mérnöke készítette el, és 1926 szeptemberében megkezdődött a három évig tartó építkezés, amelyben az üzem dolgozói tevékeny részt vállaltak. Elsőként a 120 x 70 méteres, homokkal szórt labdarúgópálya készült el, valamint a tribün, 1929-ben. A futballpálya körül futókört létesítettek, többször is itt rendezték az országos vasutas atlétikai bajnokságot. 1932. június 12-én avatták fel a Magyarság két teniszpályáját. 1931-ben a Lövészklubban három lőállású pálya épült, amelyet tíz év múlva 12 lőállásúra bővítettek.
A világháborút követően Dunakeszi Vasutas néven folytatta tevékenységét az egyesület, ugyanezen a pályán. 1971-ben a telep egy modern, fedett sportcsarnokkal bővült. 1983 végén került sor a fűtött, fedett futófolyosó átadására.
A telep 2012. október 11-én Dióssi Csaba polgármester és országgyűlési képviselő közbenjárására ingyenesen városi tulajdonba került, és megkezdődtek a felújítási munkálatok. Új, műfüves nagypálya készült 2014-ben, megújult a salakos futópálya, egy kisebb műfüves pályát multifunkciós pályává építettek át. 2017-ben az Önkormányzat a Magyarság Sporttelep főépületének teljes körű belső és külső felújítását elvégezte. 2018-ban dobó- és ugrócentrum létesült. 2022. március 5-én átadták a multifunkciós Magyarság Sportcsarnokot.