A templom építése a Magyar Királyi Államvasutak Dunakeszi Műhelytelepén, 1942 őszén kezdődött meg, Pázmándy István tervei alapján, vitéz Katona Mihály építőmester, Balogh György építő és Urbán József alagi főpallér vezetésével. 1943 nyarán már álltak a falak, a belső tér kialakítását, illetve a berendezés elkészítését a főműhelyi dolgozók végezték. A templomot – amely a Jézus Szíve nevet kapta – dr. Pétery József váci püspök (1942‒1967) szentelte fel 1944. június 29-én.
A második világháború idején a templomot több találat is érte, így Delia István plébános vezetésével a háborút követően azonnal megkezdődött a helyreállítás. A Jézus Szíve-templom egyházközsége 1957-ben vált önállóvá.
Mai, a csodálatos kenyérszaporítást ábrázoló főoltárképe 1962 óta díszíti a templomot. Családjával együtt megjelenik rajta Műhelytelep fő mecénása, a Főműhely első vezetője, Lányi Ferenc is.
A templom tornyában két harang lakik. A nagyobbik, 80 kg-os, 52 cm átmérőjű, G2 hangú, Jézus szíve-harang öntését a MÁV Igazgatósága finanszírozta. A kisebbik 35 kg-os, 39,5 cm átmérőjű, C2 hangú, Szent József-harangot Szlezák László öntőmester ajándékozta a műhelytelepieknek.
2016 és 2019 között sor került a templom teljes körű restaurációjára, a második világháború okozta sérülések ekkor tűntek el véglegesen.