Az Alag Egyházközség 1930. február 19-én jött létre, és a templom építésére is engedélyt kaptak. Utóbbi – dr. Fábián Gáspár műépítész tervei szerint – 1935. szeptember 1-jén indult meg, az alapkőletételre – Hanauer Á. István megyéspüspök jelenlétében – november 17-én került sor. Az első misét 1938. december 19-én tartottak meg a Szent Imre-templomban.
A templom külső megjelenése neoromán stílusú, míg belseje az ókeresztény bazilikákat idézi. Kivitelezője vitéz Kapuváry Gusztáv építész-mérnök volt. A templom hossza: 37,5 m, szélessége: 11,4 m, belmagassága: 8 m. A falakat ürömi terméskőből emelték. A település legfőbb mecénása a Magyar Lovaregylet volt.
A templom három harangját, a 404 kg-os Szent Imre, a 1035 kg-os Szűz Mária és a 185 kg-os „D” (lélek) harangokat az eucharisztikus világkongresszus évében, 1938. május 22-én szentelték fel. A 18 regiszteres, 3 manuálos, Geyer József tervezte orgonát 1940. december 15-én, ünnepi hangverseny keretében szentelték fel, Rieger Ottó orgonagyárában készült.
A második világháború ezt a templomot sem kímélte meg: valamennyi ablak kitörött, megrongálódott a sekrestye tetőzete és az egyik kistorony, beszakadt az oldalfal, a templomfedél a légnyomástól komolyan sérült, használhatatlanná vált az orgona is. Csík József plébános a háború befejeztével azonnal hozzálátott a helyreállítási munkák szervezéséhez.
1951-ben a korábbi kőoltárt carrarai márvánnyal burkolták be, majd 1952-ben fel is szentelték. A templom szószéke Günther András helyi mester keze által készült.
2019. január 5. és június között teljes körűen megújult a templom. A belső tér rekonstrukciója során Ölbey István belsőépítész és Kecskés Attila plébános az eredeti alapítói szándékot tartotta szem előtt: a régi és a modern értékek ötvözését. A templom így a korábbiaknál jóval világosabb és tágasabb lett, addig nem használt, eredeti berendezési tárgyak új funkciót kaptak. 2019. július 7-én szentelte fel a templomot Beer Miklós megyés püspök.
2021-ben a templomkert egy részét közösségi térré alakították, megújult a kőkereszt és a Szent Imre szobor is.