Dunakeszi-Alagon az 1880-as évek óta élnek reformátusok. A gyülekezet, Alag-Dunakeszi Református Egyházközség néven, 1921-ben, Kirner A. Bertalan (1884‒1973) lelkész vezetésével önállósult. 1922-ben megvásárolták ezt a telket, a rajta lévő házat imaházzá alakították. 1923-ban tetejére kis tornyot építettek, ott helyzeték el a Szlezák László által öntött, H hangú, 50 kg-os harangot.
1957-ben, Balla István lelkészi szolgálata idején, néhány hónap alatt épült fel a templom, Rassai Károly és Molnár Iván tervei alapján. A templom 13 m hosszú, 11,3 m széles, tornya 3,4 x 3,4 m-es és13 m magas. A mai parókia az 1960-as években készült el.
Két manuálos, 15 regiszteres, Bach korabeli orgonáját – Kneiffel Mihály orgonaépítő és Szalkai Lajos lelkész áldozatos munkájának eredményeképpen – 1972. december 10-én szentelték fel. A templom második harangját, a 140 kg-os, É hangút 2007-ben öntötte Gombos Miklós.
2015-ben megkezdődött egy új gyülekezeti ház építése, amelyet 2019-ben vehetett teljesen birtokába a református közösség.