Rólunk
A gyűjteményről
Ahogy még nem gondoltál rá
A dunakeszi Révész István Helytörténeti Gyűjtemény anyagát 1957-ben kezdte el gyűjteni Szakáll Lászlóné, a 3. Sz. (ma: Bárdos Lajos) Általános Iskola tanára, később igazgatója, Dunakeszi díszpolgára. Az iskolában őrzött tárgyakból, dokumentumokból és fényképekből több alkalommal kiállítást is rendeztek. 1994-ben Szakáll Lászlóné nyugdíjba vonult, és az ekkor már a Dunakeszi Városvédő és Városszépítő Egyesület által kezelt helytörténeti gyűjteménynek állandó otthont keresett. 1995-től meg is lelte ezt: állandó kiállítást rendezett be a Fő út 110. sz. alatti önkormányzati épületben, ahol egészen 2012-ig működött a gyűjtemény.
Az ekkor már Révész István nevét viselő helytörténeti gyűjtemény 2012-ben költözött mai helyére, a Szent István utca 48. sz. alá. 2018-ban városi intézménnyé vált és közérdekű muzeális kiállítóhelyként működési engedélyt is kapott. Jelenleg április 1. és október 31. között várja látogatóit. Hat kiállítótermünkben Dunakeszi múltját mutatjuk be az érdeklődőknek.
A gyűjtemény jelenleg 6 kiállítótérben várja látogatóit. Állandó kiállításunk bemutatja a régi, mezőgazdaságból élő Dunakeszi mindennapjait, a település történetét, Alag lovas életét, a régi falusi mesterségeket, az egykori dunakesziek lakhatási és öltözködési szokásait, valamint mindennapi életüket.
Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe.
(Babits Mihály)
A Révész István Helytörténeti Gyűjteményben kiállított tárgyak, dokumentumok és fényképek a dunakeszi lakosság adományai. Olyan embereké, akik fontosnak tartották, hogy az ifjabb generációk kapcsolódjanak eleikhez, megismerhessék városunk történetét. Olyan embereké, akik szívesen adták emlékeiket, történeteiket, múltjuk darabkáit, hogy a gyűjtemény megőrizze, elmesélje, feldolgozza az egykori Dunakeszi midennapjait.
Fenntartónk
Neve: Dunakeszi Város Önkormányzata
Székhelye: 2120 Dunakeszi, Fő út 25.
Telefonszáma: +36 27 542 800
E-mail címe: ugyfelszolglat@dunakeszi.hu
Weboldala: https://dunakeszi.hu/