Helyi értéktár

A dunakeszi Duna-part az 1890-es évektől egyre népszerűbbé vált elsősorban a budapesti, de a tágabb magyarországi lakosság körében is. Budapestről gyakran rekreációs-szabadidős céllal érkeztek ide, ugyanakkor egészségügyi okokból (főleg tuberkulózisban szenvedők) számára orvosi szempontból is javasolt volt az itteni pihenés. Ekkortól épültek a mai Duna sor és környékén az első üdülőházak. A mai révnél már a 17. századtól állt az 1962-ben végleg elbontott (ma már csak emléktáblával jelzett) Révcsárda. A két világháború közötti időszakban a dunakeszi Duna-partra nemcsak az üdülni és gyógyulni vágyók, de egyre több sportoló is érkezett. Népszerűvé váltak az evezős sportok. A MÁV Magyarság Sportegyesület csónakházat is épített Dunakeszin (amelynek épülete ma is áll). Vendéglátóipari helyiségeket is nyitottak az ártéren.

A második világháborút követően a dunakeszi Duna-partot elsősorban a helyi lakosság használta. 2010-től kezdődött meg ismét a terület hasznosítása. Azóta közösségi tér (Katonadomb), szabadstrand, nemzetközi kerékpárút (EuroVelo 6), tanösvény, kutyás strand épült, miközben mindvégig szem előtt tartotta a város a természeti értékek megőrzését, a természetes élőhelyek védelmét. A Kiscsurgó völgye ökológiai folyosóként működik. Mind itt, mind a Madárlátta tanösvény keretein beül a Börzsöny Alapítvánnyal és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel együttműködve egy, a dunakeszi Duna-part és a folyó életét bemutató, interaktív táblákkal ellátott útvonal is végigjárható.

A dunakeszi Duna-part egyedülálló természeti érték, amelynek megőrzését a város alapvető fontosságúnak tartja. Ezzel egyidejűleg – a természeti szempontok maximális figyelembevétele mellett – az itt lakók és az ide látogatók számára kulturált környezetet, aktív és passzív szabadidős lehetőségeket kínál.

Az 1870-es években Dunakeszin – és öt másik Pest vármegyei településen – megkezdődött az értékesítésre tervezett paradicsomtermelés. Ezt nagyipari méretben, de kézi módszerekkel végezték a faluban. A gerezdes és nagyméretű dunakeszi fajtánál nem voltak ritkák a 70-90 dkg-os darabok. A paradicsomtermelés az egész családnak munkát adott. Az óvodás korú gyermekek válogatták a paradicsomot, az iskolás korúak a karózásban vettek részt. Az asszonyok vetettek, ültettek, kötöztek, szüreteltek. A férfiak locsoltak, szállítottak, értékesítettek. A dunakeszi paradicsomtermelés elsősorban a Tetétlen dűlőkön zajlott, eladni pedig eleinte a budapesti piacokon (Fény utca, Lehel tér), később a konzervgyárban tudták. A „paradicsomos pénzből” az alapvetően a mezőgazdaságból élő dunakesziek és a település is meggazdagodott.

Dunakeszi a magyarországi települések közül az első között szakosodott a paradicsomtermesztésre. A mezőgazdaság egyéb ágazatait háttérbe szorította a paradicsomtermelés, amely egész családoknak, sokszor napszámosoknak is, munkát adott. Az értékesítés során keletkezett bevétel hozzájárult ahhoz, hogy a gazdák több lábon álljanak: üzleteket nyitottak, házakat építettek, amelyeket azután bérbe adtak, taníttatták gyermekeiket stb. A település, illetve a környező falvak (ma már városok) fejlődéséhez nagymértékben hozzájárult a „paradicsomos pénz”.

1747-ben gróf Grassalkovich (I.) Antal királyi kamarás, Dunakeszi földesura egy új templom építését határozta el. A Szent Mihály nevét viselő templomot 1756-ban szentelték fel. Azóta Szent Mihály a templom és a falu (ma: város) védőszentje, alakja megtalálható Dunakeszi címerében is. A Grassalkovich által építtetett Öregtemplom egytornyos, barokk stílusú épület volt, amelynek főoltárára 1856-ban került Josef Plank osztrák festő Szent Mihályt ábrázoló festménye (ma a bejárattól jobbra tekinthető meg).

A 19. század végére a település kinőtte az Öregtemplomot, megkezdődött a gyűjtés egy új templom emelésére. A falusiak adományaiból, illetve plébániai földek értékesítéséből 1936‒37-ben épült fel Oszvaldik Gyula tervei alapján, Faludi (Fieszl) János plébánossága idején a mai, kéttornyos épület, amely – mint bal oldali mellékhajó – magában foglalja az Öregtemplomot. 1937. október 10-én Hanauer Á. István váci püspök szentelte fel az új templomot.

A bejárat felett Szent Mihály szobra, valamint a Quis ut Deus? (Ki olyan, mint isten? = Mi-ká-el) felirat látható. Az északi tornyon az 1750-es, a délin az 1936-os évszám szerepel.

A belső térben, a főoltár felett Szent Mihály szobrát láthatjuk, lábainál a templom kicsinyített másával. A szobortól balra az Angyali üdvözlet c. evangéliumi jelenet látható Gábriel arkangyallal, a térdelő Szűz Máriával és fölötte a Szentlélek galambjával. A jobb oldalon az ifjú Tóbiást vezeti Rafael arkangyal Médiába. Mindhárom Krasznai (Krausz) Lajos műve.

A templom különlegességei a festett üvegablakok, amelyek túlnyomórészt dunakeszi családok adományai révén készültek el, amelyek nevei szerepelnek az ablakokon. Az Öregtemplom szentélye alatt kripta található, amely azonban nem látogatható. A Szent Mihály-templom északi tornyában három harang lakik: az 1921-ben öntött nagyharang, az 1988-ban készült Szent József-harang, illetve az 1991-es Mária-harang.

A Szent Mihály-templom a vármegye egyik különlegessége, hiszen az öregtemplom teljes egészében megtalálható az újtemplomban, miközben külsőleg egységes képet mutat az épület.

2016-ban Dunakeszi Város Önkormányzata megvásárolta a Katonadomb és a Duna közötti, 3,1 hektáros területet, ahol szabadstrandot tervezett létesíteni, amelyet 2017-ben nyitott meg. A strandidőszakon kívül is használható sétaút létesült. Két játszótér is épült. A sétányon világítást telepítettek, padok teszik kényelmesebbé az itt eltöltött időt, és a zöldterület rendezésére is sor került. Ivókutak, öltözők, értékmegőrző szekrény, szelektívhulladék-gyűjtő edények, szalonna sütésére alkalmas helyek is vannak a területen. Két büfé kínál ételt, italt és zenét a parton, ahol három darab, fával borított napozóstéget is találhatunk. A Magyar Turisztikai Ügynökség Kisfaludy Fejlesztési Programja keretében a partszakasz sétaútjai akadálymentesek, a meglévő burkolatot taktilis burkolattal látták el.

A fás területen az Önkormányzat kialakította a Madárlátta tanösvényt, amelyen – a Börzsöny Alapítvánnyal és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel együttműködve – egy, a dunakeszi Duna-part és a folyó életét bemutató, interaktív táblákkal ellátott útvonalat járhatnak be az érdeklődők.

A dunakeszi szabadstrand nemcsak a dunakesziek, de a régióból ide érkezők számára is magas színtű rekreációs, sportolási és pihenési lehetőségeket biztosít, miközben kiemelt figyelmet fordít a város a környezet védelmére is.

A Kiscsurgó kialakulásához két tényező vezetett: 1. itt folynak át a Gödöllői-dombság vizei a Dunába, 2. a terület a római kori kikötőerőd vizesárkaként szolgált. A kiscsurgó völgye jelenleg egy ökológiai folyosó besorolású, védett rész, amely a Dunakeszi Révdűlő részén fekszik.

Az erősen elvadult területet 2022-ben megtisztította az Önkormányzat az építési törmeléktől és a szeméttől. Sor került a sérült fák (különösen nagy kárt tett a 2020. évi vihar) egy részének eltávolítására, a terület átláthatóvá tételére. Az elhalt fák másik részét meghagyták, ezek ugyanis élőhelyet biztosítanak különféle bogaraknak, kisemlősöknek. Sétányokat, sétautakat alakítottak ki, amelyeket saját készítésű mulccsal szórtak be, a csurgón több hidacska is átvezet. A bejáratát Dunakeszi egykori strandjáról elhozott, régi, kovácsoltvas kapu jelképezni, amelyen szerelemlakatok elhelyezésére van mód. Ezt követi a padokkal szegélyezett fogadótér, majd innen a csurgó pallókkal befedett részére érünk.

A sétányok mellé vizes, üde élőhelyekre jellemző virágos növényeket ültettek, így mocsári íriszek, mocsári gólyahír, tűzpiros lobélia, gyékény, káka várja a látogatókat. Egy kis tavat is létrehoztak, amelynek nagy szerepe van abban, hogy az itt lehulló csapadék a területen maradjon, így vízzel ellátva a kis völgyet. Az átalakítások révén sikerült megőrizni a Kiscsurgó völgyének természetességét, erre a rehabilitáció során használt anyagokkal is törekedett a város. A térségben békák, madarak, halak élnek. A város rendszeresen szervez ide vezetett túrákat az óvodás csoportoknak és az általános iskolás osztályoknak, ahol e különleges terület élővilágával ismerkednek meg.

A római katolikus plébánia 1769-ben épült gróf Grassalkovich (I.) Antal királyi kamarás jóvoltából, aki a Dunakeszi uradalom földesura volt. Az 1760-as összeírás szerint nyolcvankét család lakta Dunakeszi, többségük jobbágy volt. A terület a Grassalkovich család tulajdonát képezte száz évig, amely idő alatt Dunakeszi szépen gyarapodott. A terület nagy része legelő volt, illetve szarvasmarhát tenyésztettek, a szántóföldeken pedig kukoricát és búzát termeltek. Mindezeket 1767-ből Mogony Gergely bíró és Gulyás Mihály írásaiból tudjuk. A lakosság magyarul beszélő és katolikus vallású volt. Az 1756-ban felépült öreg Szent Mihály templom után Grassalkovich plébániát is építtetett, amit az évek folyamán többször átalakítottak, renováltak. A plébánia ablakai 1831-ben zsalugátert kaptak, az épülethez istálló is tartozott. Révész István és Richter Béla plébánosoknak köszönhetően az épület új zsindelyeztetés kapott, bővült a szobaszám, fürdőszoba létesült és a verandát is beüvegeztették. A Lovaregylet bevezette a vizet, faültetés és szőlőtelepítés indult meg nagy kertjében.

Az 1910-ben önállósuló Alag sürgősen kénytelen volt saját temetőt nyitni. A település szélén, a Geist-teleptől Fót irányába találtak megfelelő területet, ahol a fennmaradt iratok szerint 1911 januárjában már meg is történt az első temetés. Az elöljáróság hét parcellát alakított ki, amelyekbe párhuzamosan temettek. Ebből adódik, hogy egy-egy parcellában a 10-es évektől, akár a 70-es évekig találhatunk sírokat. A temetőt két út keresztezi, amelyek metszéspontjában Pretzner Imre zsoké adományából 1911-ben egy keresztet emeltek. Ekkor még nem állt az a kápolna, amelyet dr. Bayer Emil, a község orvosa építtetett valószínűleg már a húszas években. A temető főbejárata a Fóti út felől nyílt. A bejárat és a Pretzner-kereszt közötti „főút” két oldalán kialakított díszsírhelyeken a község életében fontos szerepet játszó személyek egy része nyugszik.

Valaha, úgy 18-20.000 évvel ezelőtt a mai Székesdűlő egy dunai sziget volt, amelynek napjaink ipari parkja és a Dunakeszi-Alsó közötti része előbb holtággá, majd nádassá, végül láppá vált. A dunakeszi Tőzegtavak tehát utolsó hírmondói annak, hogy egykor ezen a területen is folyt a Duna. Ma két kis tóról van szó, amelyek között időszakos összekötő csatornák biztosítanak kapcsolatot.
A mocsaras terület egykoron a Mogyoródi-pataktól Dunakesziig húzódott. Ahogy a Duna visszahúzódott, a tó mentén vizes élőhely jött létre. Később a tó is visszahúzódott, így a part menti erdős, cserjés részek elpusztultak, a talajba kerültek, ahol oxigénhiányos állapot alakult ki: tőzeg alakult ki. Utóbbit 1959 és 1965 között – az Egyesült Dunamenti Mgtsz. melléküzemágaként – kitermelték, a gödröket részben a talajvíz, részben a tudatos elárasztás révén tavakká alakították.
Dunakeszin 1947-ben kezdődött meg a „sporthalászat”, két évvel később pedig megalakult a Dunakeszi MÁV Sporthorgász Egyesület (amely nevét 2020-ban Dunakeszi Tőzegtó Sporthorgász Egyesületre változtatta). Tagjai között olyan jeles személyek is voltak, mint Szőnyi István Kossuth-díjas festő. Az egyik alapító tag, egyben az egyesület elnöke, Bozsó Sándor 1965-ben így nyilatkozott: „Reméljük, hogy a tsz vezetősége és a tanács, ígéretéhez híven szerződést köt az egyesületükkel, s a még kitermelés alatt álló tőzeg-tavakat felhasználhatjuk horgászásra.” Az elnök reményei valóra váltak: a klub 1969. március 10-én kapta meg a Pest megyei Halászati Felügyelőségtől a Tőzeg-tavat, egy összesen 15 holdas (8,6 hektár) területet. 30.000 társadalmi munkaórában mintegy 20.000 köbméter földet megmozgatva alakították ki a horgásztavat, építették fel a halásztanyát. Kis üdülőtelep is létrejött a tó körül. Nem sokkal később, a Magyar Országos Horgász Szövetség segítségével „halasították” a területet (5000 forintot adományoztak erre a célra, ami mai értéken mintegy félmillió forintot tenne ki). Pontyot, csukát, amurt is lehetett fogni. Számos hatalmas hal is szákba került a területen. 1973. április 8-án Király Mihály egy 12,1 kg-os pontyot, 1975. augusztus 7-én Fülepi Ferenc egy 12,26 kg-os amurt, 1977. augusztus 22-én Pápai István egy 7,48 kg-os csukát, 1979. július 17-én pedig Mágl Dezső egyetlen szem mirelitkukoricát csaliként felhasználva egy 16,3 kg-os amurt akasztott horogra.
A Tőzegtavak környékének állandó vízellátását a náluk magasabban fekvő kavicsbányatavak biztosítják. Számos, a mocsaras-lápos környezetnek megfelelő növény és állat élt (és él) a területen, amelyek egészen az 1990-es évek végéig háborítatlanul folytatták mindennapjaikat. Az 1998-ben megindult autóútépítés (M0-s északi szektor) – a sajtóban is sok port felvert – környezeti változásokat hozott. A számos apró tó közül tulajdonképpen a két dunakeszi maradt meg épen, a többit feltöltötték, növényzetét kivágták, felégették.
A dunakeszi Tőzegtavak körül ma sok – csaknem 350 darab önálló, bár jogilag osztatlan közös tulajdonú – ingatlan áll. Vannak, amelyeket továbbra is üdülési céllal, időlegesen, másokat állandó jelleggel laknak a Dunakeszi külterületének számító részen. A vízhasználat fúrt kutak révén valósul meg, csatornázás, gáz nincs bevezetve a területre. A Tőzegtavak változatos képet mutat: a vadregényes, itt-ott még érintetlen környezetben úszómedencés családi házak és horgásztanyaként funkcionáló faépítmények egyaránt jellemzők. Az önkormányzat 2021-ben és 2022-ben felújíttatta az oda vezető Tőzegtavi utat. 2023-ban pedig megépült a Teknős tanösvény, amely a dunakeszi Auchan áruház parkolójából indul, és izgalmas feladataival, leírásaival, ábráival a tőzegláp élővilágát mutatja be az arra járónak.
A terület eredeti rendeltetését továbbra is fenntartani igyekvő horgászegyesület vezetősége szerint sajnos évről évre egyre kevesebb azon ingatlantulajdonosok száma, akik valóban halászati célokkal tartózkodnak a Tőzegtavakon. A 2023. augusztusi hatalmas vihar szó szerint megtizedelte a terület faállományát, rengeteg fát kidöntve főként a Tőzegtavakat nyugati oldalról határoló, egykori Óceánárok mentén. A helybéliek számára a legnagyobb gondot a belső úthálózat minősége jelenti, annak karbantartására a horgászegyesület – az önkormányzat révén biztosított, a kátyúk töltésére szolgáló kövekkel – rendszeresen komoly erőfeszítéseket tesz.
A horgászklub tisztségviselői – Gálhidi Zoltán elnök, Veres Attila titkár, Marosvári Ádám gazdasági vezető – az utóbbi években, Benkő Tamás önkormányzati képviselő révén jó együttműködést alakítottak ki a városvezetéssel, ennek egyik eredményeként a Tőzegtavak meseszép vidékére évről évre egyre több dunakeszi diák jut el nyári sporttáborok keretében, megismerkedve a sporthorgászat alapjaival.

A Kegyeleti park ma már lezárt temető, amely a 18. század végén jött létre. Legrégebbi fennmaradt sírköve, Vaizer István községi jegyzőé, aki 1841-ben hunyt el. A temető számos, a település történetében jelentős személyiség nyughelye. A park területén, a domb tetején álló Szent István-kápolnát az 1739. évi pestisjárványt követően, hálából emeltette a település zálogbirtokosa, báró Orczy István (1669‒1749). A kápolnát a dunakesziek 1742-től használták.
Nem messze a Szent István-kápolnától áll a „Gólya” (Pannon Főnix), Dunakeszi 1956-os emlékműve, amelyet Lengyel István helyi művész-tanár készített 1996-ban. Az emlékmű közelében zajlottak a dunakeszi 1956-os események. A Gólya szárnyaszegett, rablánccal és fejfákkal a földhöz szegezett alakja a szabadságvágyó magyar nemzetet, illetve az emigrációba kényszerülők honvágyát szimbolizálja. 5 méter magas teste tölgyfából, lábai és a belsejében lévő lélekharangok fémből készültek, népi faragott motívumok díszítik. Az emlékművet övező terület a városi október 23-ai ünnepségek állandó színtere.
A park előtti járdát a Keszi fasor szegélyezi. A Kárpát-medencei Keszi települések képviselői az 1998. évi Keszi találkozón, Kollár Albin, Dunakeszi díszpolgárának kezdeményezésére ültették a fákat. A járdában lévő kis táblákon az adott fát elültető Keszi település neve szerepel.

Dr. Domoszlai Erzsébet zeneiskolai tanár, Dunakeszi díszpolgára ötlete alapján 2002 óta rendezik meg kétévente, Dunakeszi Város Önkormányzatának támogatásával az országos Farkas Ferenc Zongoraversenyt. Mintegy 100, 8-20 éves növendék méri össze tudását a há-romnapos esemény során, amellyel az iskola névadójának állítanak emléket, továbbá az ő és kortárai műveit népszerűsítik. A verseny az elmúlt két évtized során országos jelentőségű elismert szakmai fórummá fejlődött, ezzel is emelve Dunakeszi művészeti oktatásának elismertségét.

1914-ben épült meg a MÁV dunakeszi telepén a Munkásotthon, amely a színházteremből, egy előtérből és három mellékteremből állt. A színházteremben 1915 és 1918 között egy, közel 1000 fős hadikórház működött. A háborút követően a trianoni határokon kívülről érkezett vasutas családok laktak itt. A melléktermekben 1919 és 1924 között polgári, 1920 és 1926 között elemi iskola működött, de itt tartották a vasárnapi miséket is. Mire 1926-ban megnyílt a főműhely, a mai művelődési központ is elnyerte jelenlegi funkcióját: épületében elkészült a színpad, a zenekari árok, a karzat, a pénztárfülke és a két öltöző is. Ekkor jött létre az egyesület könyvtára is.
A második világháborúban az épület megsérült, a károkat a főműhelyi dolgozók javították ki. Az új (kultúr)politikai irányzatnak megfelelően a kultúrház és annak műsora inkább a népnevelést kívánta támogatni. A könyvtár tovább működött. Mivel a színházteremben rendszeresen tartottak játékfilm-vetítéseket, vetítőrendszert alakítottak ki.
1957-ben a Vasutasok Szakszervezete József Attila Kultúrotthona önálló költségvetési egységgé vált. A működését irányító Járműjavító Üzem Szakszervezeti Bizottsága támogatásával az épület részleges karbantartása is megtörtént, illetve a könyvtárat is bővítették. 1970 és 1972 között toldaléképületet emeltek, illetve emeletráépítéssel tíz új helyiséget alakítottak ki, amelyek elsősorban irodaként szolgáltak.
1974. január 1-jétől az intézmény Dunakeszi Nagyközség Tanácsának és a Vasutasok Szakszervezetének közös irányítása alá került. 1976-ban, az intézmény fennállásának 50. évfordulója alkalmából a színháztermet, a színpadot és az összes régi helyiséget felújították. Ezzel egy időben – a Járműjavító szocialista brigádjai, valamint a KISZ tagjai – bontott téglából, 1-2 helyiségből álló melléképületet építettek az udvar lezárása érdekében. A helyiségekben szocialista brigádklub és ifjúsági klub létesült. 1979-ben a Kommunális Beruházási Vállalat segítségével a színpadtechnika rekonstrukciójára is sor került.
A rendszerváltás után az intézmény a dunakesziek művelődési központjává vált, amelyet 1996–1997-ben felújítottak: új színt kaptak a falak, megújult a fény- és a hangtechnika, lebontották a mozi vetítőhelyiségét, helyette díszpáholyt építettek.
2015-ben az épület a város tulajdonába került, amely azonnal megkezdte a külső felújítási munkálatokat: kicserélték a nyílászárókat, leszigetelték a homlokzatot, elvégezték a tető cseréjét és bádogozását. Ezt a belső felújítás követte. 2017-re a VOKE József Attila Művelődési Központ és a mellette működő DÓHSZK Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár 1. Sz. Fiókkönyvtára teljes körűen megújult.

1897. november 11-én Dunakeszi község elöljárósága határozatot hozott, hogy új községháza építésébe kezd. Az építkezés – az anyagiak előteremtésének elhúzódása miatt – késve indult meg, az épület csak 1901-re készült el. Az elöljáróság mellett itt kapott helyet a jegyzői lakás, a pincében községi jégverem működött, az udvaron a községi ló és kocsi számára istállót építettek. Az épület keleti oldalán a Dunakeszi Önkéntes Tűzoltó Testület fecskendője és szertára volt.
A főbejárat lépcsőházában emléktábla őrzi az építéskori képviselő-testület névsorát, valamint a tervező, Salkovits Károly okleveles műépítész és a kivitelező, Brezina Rezső építőmester nevét. Az épületet többször, legutóbb 1996-ban bővítették.
Dunakeszi közösségi tere, a IV. Béla király főtér – a korábbi piac, majd parkoló felszámolása után – 2014-ben jött létre, amely Dunakeszi városközpontja lett. A Főtéren 2016-ban helyezték el IV. Béla szobrát, amelyet Erős Apolka tervei alapján, Baráz Tamás Munkácsy-díjas művész készített el; címe: Országmegtartó. A szobor előtti részen szökőkút működik, amely körül időspirált alakítottak ki. Utóbbi Dunakeszi történetének főbb állomásait mutatja be 1255-től kezdve.

A  zenekar 1972-ben kezdte meg működését, mint a Zeneiskola 20 fős fúvósegyüttese. A Dunakeszi Fúvószenekari Egyesület 1990-ben alakult meg azzal a céllal, hogy városuk és környéke zenei életét elősegítse, lehetőséget adjon a zeneiskola tanulóinak, hogy mind az alapképzés ideje alatt, mind annak befejeztével aktívan, rendszeresen és színvonalasan zenélhessenek.
Az együttes 40 főből áll. A tagok szívesen muzsikálnak együtt, barátságok szövődtek, lelkiismeretesen és rendszeresen gyakorolnak és próbálnak. Ez a légkör és a szívesen vállalt „munka” biztosítja, hogy a fiatalok szabadidejüket magas szintű kulturális tevékenységgel töltsék. Az együttes erőpróbák – rendezvények, hangversenyek, belföldi és külföldi fellépések, zenekari táborok – mindinkább erősítik a zenekar összetartását, a tagok egymás közötti emberi kapcsolatainak alakulását, az előadásokkal szembeni művészi igényességüket. Az egyre gyarapodó létszámú zenekar, melynek tagjait már túlnyomórészt nagykorúak alkotják, a zeneiskola már nem tudta befogadni, így 2006 júniusában a Dunakeszi VOKE József Attila Művelődési Központban találtak új otthonra. 2007 áprilisában az Egyesület közhasznúvá vált. A művészeti vezetője és karmestere 2017-ig Tóth Ferenc volt. Az Egyesület jelenlegi elnöke Nagy Károly.
A zenekar eljutott Németországba, Olaszországba, Lengyelországba, Belgiumba, Dániába, Izraelbe, Romániába (Erdélybe) és Kínába.
Vendégül láttak zenekarokat Németországból, Olaszországból, Belgiumból, Dániából, Izraelből, Erdélyből, Spanyolországból, Svájcból, Japánból, Svédországból és az Egyesült Államokból.

A kápolna – Révész István dunakeszi plébános kezdeményezésére – a 1905–1906-ban épült az alagi hívek számára. A Cziráky, az Almássy és a Pejacsevich családok alapítványt tettek a kápolna és a mellette emelt, a lovászfiúk nevelését szolgáló elemi iskola felépítésére és fenntartására.
A második világháború után itt állomásozó szovjet hadsereg a nyári istállókban – illegálisan – lőporraktárt alakított ki, amely 1952. szeptember 8-án felrobbant. A Nepomuki Szent János-kápolna és az egykori iskolaépületben eddigre már kialakított lelkészlakás hatalmas károkat szenvedett. A plébánia irattára és könyvtára is a tűz martalékává vált.
1955. szeptember 1-jén Tamás Győző lett a Szent Imre-plébánia vezetője, aki – a hívek támogatásával – a kápolna helyreállítását tűzte ki célul. A restaurációt 2001-ben és 2002-ben állami támogatással sikerült befejezni. A hívek adományaiból pedig színes üvegablakok és a bejárat fölé mozaik készült. Utóbbi, amely A tanító Krisztus címet viseli, Tölg-Molnár Zoltán és Bráda Tibor alkotása. A kápolna belsejében Nepomuki Szent János üvegablakon ábrázolt alakja mellett megtalálhatók Cziráky Johanna (gróf Pejacsevich Albertné), valamint gróf Beniczky István és gróf Waldeck Valéria emléktáblái.

A fejlődő új település, Alag piaca állt egykoron e területen. 1912-ben, az Alagi Sport Egyesület futballpályáját ide helyezték, öltözőket építettek és bevezették a vizet is. Alag másik sportegyesülete, az Alagi Sport Club 1947-ben alakította ki pályáját a mai VSD Fóti úti Sporttelep területén, és 1951-től Dunakeszi Kinizsi, majd 1971-től Dunakeszi Sport Egyesület néven folytatta tevékenységét. Legsikeresebb szakága a labdarúgás volt.
A rendszerváltozást követően az egyesület tovább folytatta tevékenységét, és a Kinizsi nevet is visszavette. Szakosztályai közül a labdarúgás, a kézilabda, az asztalitenisz és a sakk is szép sikereket könyvelhetett el. 2011-ben a futsal is nagy népszerűségre tett szert az egyesületben.
2016-ban létrejött a Városi Sportegyesület Dunakeszi (VSD), amely az Önkormányzattal kötött megállapodás eredményeképpen összefogja a település sportéletét. A Fóti úti telephely felújítása ez év tavaszán kezdődött, TAO-támogatás bevonásával. Az épület teljes körűen megújult, de renoválták a center- és az alsópálya gyepszőnyegét is, öntözőrendszert alakítottak ki. Kialakítottak egy új, 93 x 60 m-es, élőfüves futballpályát is.
2014-ben döntés született egy kézilabda edzőcsarnok építéséről a telepen, amelynek alapkőletételére (és egy időkapszula elhelyezésére) 2019. szeptember 30-án került sor. 2021 márciusára elkészült az új csarnok.

Az épületet – Révész István plébános kezdeményezésére – 1897-ben emelték, ekkor földszintes volt, négy tanteremmel, hivatali segédlakással, Salkovics Károly műépítész tervvázlatai nyomán Brezina Bennó műépítész építette. 1909-ben emeletet építettek rá az Alagon nyaralóval rendelkező Goldberg Simon budapesti építőmester tervei alapján.
1950-ben a Dunakeszi Római Katolikus Elemi Iskolát államosították, neve 1. Sz. Általános Iskola lett, amely 1998-ban felvette a Szent István nevet, majd 2017-ben a Repülőtéri útra költözött. A Váci egyházmegye és Dunakeszi Város megállapodása alapján az épületet, amelyet kormányzati, önkormányzati és egyházi támogatással felújított, bővített. Az oktatás 2018. szeptember 1-jén kezdődött meg, a felújítási munkák 2020 decemberében zárultak.

A Dunakeszi Szimfonikus Zenekar 40 éve, 1984-ben alakult Vácott. 2013-tól folyamatosan jelen van a város kulturális életében, 2017-től pedig Dunakeszi Szimfonikus Zenekar néven működnek. Állandó jelenlétükkel új hagyományokat teremtettek a város zenei életében, elindították az újévi, nőnapi koncerteket, létrehozták az évi négy előadásból álló Farkas Fe-renc zenei bérletet. Felélesztették az 1920-as években létrehozott Körönd kulturális hagyományait is; részt vesznek a város ünnepségein, jubileumain. A zenekar vezető-karmestere 1994 óta Farkas Pál.

Az Alag Egyházközség 1930. február 19-én jött létre, és a templom építésére is engedélyt kaptak. Utóbbi – dr. Fábián Gáspár műépítész tervei szerint – 1935. szeptember 1-jén indult meg, az alapkőletételre – Hanauer Á. István megyéspüspök jelenlétében – november 17-én került sor. Az első misét 1938. december 19-én tartottak meg a Szent Imre-templomban.
A templom külső megjelenése neoromán stílusú, míg belseje az ókeresztény bazilikákat idézi. Kivitelezője vitéz Kapuváry Gusztáv építész-mérnök volt. A templom hossza: 37,5 m, szélessége: 11,4 m, belmagassága: 8 m. A falakat ürömi terméskőből emelték. A település legfőbb mecénása a Magyar Lovaregylet volt.
A templom három harangját, a 404 kg-os Szent Imre, a 1035 kg-os Szűz Mária és a 185 kg-os „D” (lélek) harangokat az eucharisztikus világkongresszus évében, 1938. május 22-én szentelték fel. A 18 regiszteres, 3 manuálos, Geyer József tervezte orgonát 1940. december 15-én, ünnepi hangverseny keretében szentelték fel, Rieger Ottó orgonagyárában készült.
A második világháború ezt a templomot sem kímélte meg: valamennyi ablak kitörött, megrongálódott a sekrestye tetőzete és az egyik kistorony, beszakadt az oldalfal, a templomfedél a légnyomástól komolyan sérült, használhatatlanná vált az orgona is. Csík József plébános a háború befejeztével azonnal hozzálátott a helyreállítási munkák szervezéséhez.
1951-ben a korábbi kőoltárt carrarai márvánnyal burkolták be, majd 1952-ben fel is szentelték. A templom szószéke Günther András helyi mester keze által készült.
2019. január 5. és június között teljes körűen megújult a templom. A belső tér rekonstrukciója során Ölbey István belsőépítész és Kecskés Attila plébános az eredeti alapítói szándékot tartotta szem előtt: a régi és a modern értékek ötvözését. A templom így a korábbiaknál jóval világosabb és tágasabb lett, addig nem használt, eredeti berendezési tárgyak új funkciót kaptak. 2019. július 7-én szentelte fel a templomot Beer Miklós megyés püspök.
2021-ben a templomkert egy részét közösségi térré alakították, megújult a kőkereszt és a Szent Imre szobor is.

1846. július 15-én érkezett meg Dunakeszire az első, Budapestről Vácra tartó vasúti szerelvény. Ekkortól kezdve – a háborús időszakokat leszámítva – folyamatos volt a vasúti közlekedés a településen. A mai Dunakeszi állomás – sokak szerint „nagyállomás”, eredeti nevén: Dunakesz–Alag vasútállomás – épülete 1898 óta áll; jelenleg régóta esedékes felújítása zajlik.
A nagyállomás épülete a Verseny utcában, a Trianon emlékművel és az egykori Pavilonnal (ma társasház áll a helyén) szemben áll. Építésekor csupán bekötő út vezetett ide, amely nem állt összeköttetésben a település fő forgalmi útjával, a váci országúttal (ma: 2. sz. főút). Ekkoriban ugyanis forgalomszervezési alapelv volt még a közút és a vasút által generált forgalom szétválasztása, így a vasútállomások rendszerint nem a települések forgalmi-szerkezeti súlypontjába kerültek. Az állomás építésekor az Osztrák–Magyar Államvasút Társaság I. osztályú típustervét vették alapul, de kisebb módosításokat hajtottak rajta végre. A dunakeszi állomás földszintjén számos váróterem létesült (I., II. és III. osztályú), teheráru-pénztár működött, vizesblokk és forgalmi iroda is helyet kapott, míg az emeleten három szolgálati lakást alakítottak ki. A típustervtől való legnagyobb eltérés, hogy azon a vasút felőli oldal középső ablaktengelyében egy ablak szerepel, míg Dunakeszin ikerablakok kialakítására került sor, így az utcai és a vasút felőli homlokzat eltérő lett.
A vasútállomás elődleges használói a megépítése időszakától kezdve az alagi lóversenyre érkezők voltak, akik a „kijárat” feliratú kapun részben azonnal siettek az állomástól gyalogosan is gyorsan elérhető versenypályára, részben az épülettel szemben álló Pavilon, a Magyar Lovaregylet által fenntartott étterem és szálloda vendéglátó helyiségében pihenték ki az utazás fáradalmait. Az első (1891. évi) verseny alkalmával, a Vadász- és Versenylap Alag neve mellett csillaggal megjegyezte: „Vasúti megállóhely: Dunakesz”.
Az ellentétes irányba közlekedő felszállók az utcáról a pénztárakhoz, majd onnan a váróterembe mehettek, hogy a kapuk nyitása után a vonatra is felszállhassanak. Amíg várakoztak, egy, az állomás mellett kialakított, kis lugassal rendelkező parkban is eltölthették idejüket, és az épület mellett már kezdetektől fogva állt egy fából épült dohánybolt. (Az 1990-es években bontottak le, helyére könnyűszerkezetes trafik került.) A második világháború után megszűnt a park. Eleinte tüzép működött a helyén, ahonnan lovaskocsikkal szállították a fát és a szenet a lakosság számára, később gépesítették a szállítást. 2010-ben megszűnt a tüzép, azóta P+R parkolóként szolgálja a lakosság igényeit a terület.
Az állomás azonban nemcsak személyi, de komoly teherforgalmat is bonyolított a Magyar Lovaregyletnek, majd az 1917-től a vasút másik oldalán működő, saját iparvágánnyal rendelkező konzervgyárnak is. A földszinti forgalmi irodából korlátokkal elválasztott gyalogút vezetett ki, hogy a gyakran komoly számú utazó közönség ne akadályozza az itt dolgozók munkavégzését. A váltótorony az épülettől messzebb, a híd tövében állt, a váltóőr szolgálati hálófülkéje is itt kapott helyet. Az épület és funkciója 1969-ben szűnt meg, amikor új biztosítóberendezést telepítettek a villamosított vonalra, emiatt új épületrészt kellett emelni a felvételi épülettől délre; ide került a forgalmi iroda is.

1982 decemberében a MÁV Magyarság Férfikar, valamint a Bárdos Lajos Általános Iskola közösen indította útjára a VOKE József Attila Művelődési Központban a máig élő városi karácsonyi hangversenyek hagyományát. A koncerten minden esztendőben településünk működő kórusai, énekkarai lépnek fel.

A templom építése a Magyar Királyi Államvasutak Dunakeszi Műhelytelepén, 1942 őszén kezdődött meg, Pázmándy István tervei alapján, vitéz Katona Mihály építőmester, Balogh György építő és Urbán József alagi főpallér vezetésével.
A templom belső festését Csetényi Antal iparművész tervezte és irányította. A szentélynek, a templomhajónak a mennyezetét, a karzat homlokzatát és a szentély előtti homlokzati ívet szecessziós stílusú különleges sgraffito díszíti. 1943 nyarán már álltak a falak, a belső tér kialakítását, illetve a berendezés elkészítését a főműhelyi dolgozók végezték. A templomot – amely a Jézus Szíve nevet kapta – dr. Pétery József váci püspök (1942‒1967) szentelte fel 1944. június 29-én.
A második világháború idején a templomot több találat is érte, így Delia István plébános vezetésével a háborút követően azonnal megkezdődött a helyreállítás. A Jézus Szíve-templom egyházközsége 1957-ben vált önállóvá.
Mai, a csodálatos kenyérszaporítást ábrázoló főoltárképe 1962 óta díszíti a templomot. Családjával együtt megjelenik rajta Műhelytelep fő mecénása, a Főműhely első vezetője, Lányi Ferenc is.
A templom tornyában két harang lakik. A nagyobbik, 80 kg-os, 52 cm átmérőjű, G2 hangú, Jézus szíve-harang öntését a MÁV Igazgatósága finanszírozta. A kisebbik 35 kg-os, 39,5 cm átmérőjű, C2 hangú, Szent József-harangot Szlezák László öntőmester ajándékozta a műhelytelepieknek.
2015 és 2019 között sor került a templom teljes körű restaurációjára, a második világháború okozta sérülések ekkor tűntek el végleg.

A „Hősök szobra”, az első világháborúban elesettek tiszteletére 1928-ban emelt emlékmű, a Szent István utcában áll. A szobor felállítását követően – sok más társával együtt az országban – emlék- és zarándokhely lett a háborúra, az elesettekre, a túlélőkre, szeretteikre emlékezők számára.
1914 őszére világossá vált, hogy a háborúba elmentek nem térnek vissza hamarosan, sőt, sokan egyáltalán nem jönnek többé haza. Már ekkor létrejött a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság (HEMOB), amelynek a települések emlékű-állítási programjának lebonyolítása lett a feladata. A bizottság elismert művészeket bízott meg emlékmű-modellek megtervezésével, amelyekből katalógust készített. Pongrácz D. Szigfrid terve is szerepelt ebben. Szempont volt, hogy ezeknek az emlékműveknek a megépítése ne kívánjon túl nagy anyagi erőt, hogy „a hősök emléke mindenütt, még a legkisebb községben is és a legszegényebb hajlékban is művészi emlékjellel örökíttessék meg.”
1917-ben – Abele Ferenc vezérkari főnök kezdeményezésére, IV. Károly magyar király (1916‒1918) javaslatára – törvénybe iktatták az elesett magyar hősök emlékezetét: „Minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökíti meg mindazoknak nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel.” Az 1924-ben a „Hősök emléknapját” is becikkelyezték, amelyet minden év május utolsó vasárnapján tartottak meg. Ugyanekkor feloszlatták HEMOB-ot, a továbbiakban a Hősi Emlékműtervek Bírálóbizottsága koordinálta az országos emlékmű-építéseket, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium berkein belül.
A két törvényben foglaltakat a legtöbb magyarországi település sajátjának érezte, és ezt követően számos hősi emlékművet emeltek. (1938 végéig összesen 1086-ot.) Ezek lehettek szobrok (mint Dunakeszin), de volt, ahol emlékfát ültettek, a hősök nevét tartalmazó táblát helyeztek el, és olyan is, ahol létrehozták a hősök kertjét. A települések rendszerint mély tisztelettel és ünnepélyességgel emlékeztek meg a „Hősök emlékünnepéről”.
Dunakeszi község képviselő-testülete 1928. január 10-én kötött szerződést Prongrácz Szigfrid és Reichenberger József szobrászművészekkel a falu hősi emlékművének elkészítésére.
A Szent István utcában álló Hősök szobra mészkőből készült, belül üreges alkotás, amelynek alsó részén az özvegy anya öleli két árváját. A művészek helyi modellek alapján formálták meg a két árvát: a legendás dunakeszi tanítónő, Tóth Mária (Mariska) javaslatára az első osztályos Budai Jánosra és Kiss Arankára esett a választás. Az emlékmű felső részén első világháborús katona fogja kettős kereszttel a magyar zászló rúdját.
Az emlékmű középső részén a címer látható, azt alatt lévő táblán a következő szöveg olvasható: „1914–1918 hősei dicső emlékének emeltette Dunakeszi népe 1928.” Oldalán két márványtáblán 116 hősi halott neve olvasható. Az emlékmű összköltsége 8500 pengő volt, ennek 73,5%-át közadakozásból, további költségeket a földek haszonbér összegéből (18,2%), illetve e célból tartott előadásokból (8,3%) teremtették elő.
Az emlékművet nagy ünnepség keretében avatták fel 1928-ban, a „Hősök emléknapján”.
A rendszerváltás utáni első hősök napi megemlékezésre az 1990-es évek elején került sor, majd 2001-ben ismét törvény mondta ki a hősök napjának megünneplését. Dunakeszin a Tóth Mariska Hagyományőrző Alapítvány 2008 óta minden évben ünnepséget tart május végén a hősi halottak tiszteletére, amelyen Dunakeszi általános iskolái is részt vesznek.

1991-ben, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola akkori igazgatója, Kollár Albin kezde-ményezésére indult útjára a helytörténeti vetélkedő, eleinte alsó tagozaton, később felső ta-gozaton. Jelenleg a dunakeszi általános és középiskolák 6–7. évfolyamos diákjai vehetnek részt, 3-4 fős csapatokban az ugyanott megrendezett vetélkedőn. 2019-ben Kárpáti Zoltánné iskolaigazgató, valamint dr. Kerekes Dóra, a Révész István Helytörténeti Gyűjtemény veze-tője új versenyzési rendszert dolgoztak ki, amelyben a digitális világ eszközrendszerét is beemelték a versenybe. A vetélkedő célja régen is, ma is ugyanaz: az induló csapatok játéko-san, jó kedvvel minél több ismeretet szerezhessenek otthonunkról, a mi városunkról, annak történetéről, érdekességeiről, mert csak azt szerethetjük, amit ismerünk is.

A dunakeszi járműjavító – MÁV Dunakeszi Főműhely néven – 1926. május 31-én kezdte meg működését Lányi Ferenc főműhelyfőnök irányítása alatt. Az üzemben eleinte egy, később kettő, majd három csarnokban folyt és folyik a munka. Feladatuk mindig ugyanaz volt és az ma is: vasúti kocsik gyártását, illetve főjavítását végzik. Az idők során számos érdekes, egyedi kocsi is készült a műhelyben. Ezek közül kiemelkedik az aranykocsi, amelyet 1938-ban, mindössze négy hónap alatt készítettek el azzal a céllal, hogy a Szent Jobbot tartalmazó ereklyetartót az egész történelmi Magyarországon körbeutaztassák. Itt készült Horthy Turán vonatának számos szerelvénye, de a Holland Királyi Múzeum számára is restauráltak is vasúti kocsit. Az üzem a telep és a város integráns része, támogatója.

2011-ben rendezte meg a város első alkalommal Dunakeszi Feszt elnevezésű kulturális és sportfesztiválját. A háromnapos rendezvényen több tízezren vesznek részt. A sztárfellépők mellett a dunakeszi civil egyesületek és kulturális csoportok is bemutatkozhatnak. 2011-ben volt az első Kistérségi Hétpróba is, amelyet a kistérség települései között rendeztek meg, több sportágban versenyeztek a résztvevők. Később ez átalakult városi hétpróbává, amelyen a városi intézmények, illetve az itt működő gazdasági társaságok csapatai vesznek részt.

Dunakeszi-Műhelytelep területét a Magyar Kir. Államvasutak 1911-ben vásárolták meg a községtől. Azonnal megkezdték egy új főműhely kiépítését. 1914-re már állt több épület, és az üzemcsarnok építése is megkezdődött. Az első világháború idején a mai József Attila Művelődési Központ dísztermében 1000 főt befogadni képes hadikórház működött, egészen 1918-ig. A telep és az üzem építése a háború alatt sem állt le, de lassan haladt előre. 1918-tól 1924-ig menekült családok laktak az üzemi területen kialakított vagonvárosban, valamint a mai Művelődési Központ dísztermében is. Kiköltöztetésük – a telep házainak megépülésével párhuzamosan – folyamatos volt. A telep épületeit Kotál Henrik (Wekerle-telep, K jelű házak), az Alpár Ignác Építő Iroda építésze tervezte. Az épületekben 1, 2 és 3 szobás lakások voltak, fürdőszoba és saját mellékhelyiség csak az utóbbiakhoz tartozott. A telep többi lakója az 1927-re felépült Legényotthon alagsorában kialakított közfürdőben tisztálkodhatott.
1926-ban megnyílt az üzem, a MÁV Dunakeszi Főműhelye, amelynek első főműhelyfőnöke Lányi Ferenc (1883-1961) lett. Neki köszönhetően megalakult a Magyarság Sportegyesület, létrejött a Magyarság sportpálya (ma is működik), valamint a Magyarság Dal- és Önképző Egyesület is. Utóbbiban színjátszó kör, zenekarok, dalkör működött. A MÁV Magyarság Férfikar 2018-ban fejezte be tevékenységét. Lányi Ferencnek köszönhető, hogy 1928-ban megépült a telep iskolája (ma: Bárdos Lajos Általános Iskola), illetve a temploma (Jézus Szíve-templom).

A gyűjteménynek az egykori kántortanítói ház ad otthont, amelynek első két szobája 1818-ban épült. Eleinte itt lakott és oktatott is a tanító. Később már csak lakhelyül szolgált a kán-tortanítók számára, egészen 1975-ig. Ezt követően az Országos Takarékpénztár (OTP) vette birtokba az épületet, és a régi parasztház mellett fából kiegészítő épületet emelt. 1986 és 2003 között a Földhivatal működött itt, majd Dunakeszi Város Önkormányzata lett a tulaj-donosa. Ekkortól az önkormányzati szervek, illetve a kisebbségi önkormányzatok kaptak itt helyet, majd ide költözött a Gyámhivatal is, amely 2011 decemberéig maradt az épületben.
Ezt követően az Önkormányzat megkezdte az ingatlan felújítását, a toldaléképület helyére díszpark került, és 2012. szeptember 30-tól ide költözhetett a Szakáll Lászlóné által létreho-zott helytörténeti gyűjtemény, amely 2018 októberében az önkormányzat kezelésébe került, közérdekű muzeális kiállítóhely formájában a város múzeumaként működik.

A Magyarság Sportegyesületet 1926-ban a Dunakeszi MÁV Főműhely vezetője, Lányi Ferenc (1883–1961) és főmérnöke, Gérecz Ödön (1895–1943) hozták létre. A területet a MÁV Igazgatósága ingyen adta az egyesületnek. A „grundon” – ahogyan eleinte nevezték – a labdarúgók kezdték meg edzéseiket, a pályát ekkor még két, földbe ásott fűzfakaró jelentette.
A sporttelep terveit – Lányi Ferenc megbízásából – Káldos Endre, az üzem mérnöke készítette el, és 1926 szeptemberében megkezdődött a három évig tartó építkezés, amelyben az üzem dolgozói tevékeny részt vállaltak. Elsőként a 120 x 70 méteres, homokkal szórt labdarúgópálya készült el, valamint a tribün, 1929-ben. A futballpálya körül futókört létesítettek, többször is itt rendezték az országos vasutas atlétikai bajnokságot. 1932. június 12-én avatták fel a Magyarság két teniszpályáját. 1931-ben a Lövészklubban három lőállású pálya épült, amelyet tíz év múlva 12 lőállásúra bővítettek.
A világháborút követően Dunakeszi Vasutas néven folytatta tevékenységét az egyesület, ugyanezen a pályán. 1971-ben a telep egy modern, fedett sportcsarnokkal bővült. 1983 végén került sor a fűtött, fedett futófolyosó átadására.
A telep 2012. október 11-én Dióssi Csaba polgármester és országgyűlési képviselő közbenjárására ingyenesen városi tulajdonba került, és megkezdődtek a felújítási munkálatok. Új, műfüves nagypálya készült 2014-ben, megújult a salakos futópálya, egy kisebb műfüves pályát multifunkciós pályává építettek át. 2017-ben az Önkormányzat a Magyarság Sporttelep főépületének teljes körű belső és külső felújítását elvégezte. 2018-ban dobó- és ugrócentrum létesült. 2022. március 5-én átadták a multifunkciós Magyarság Sportcsarnokot.

A Dunakeszi-Alsón 2013 óta, ALcSÓfesztivál néven, évente megrendezik a lecsófesztivált, amelynek célja: hagyományteremtő szándék mentén alsói közösségi esemény szervezése, amelynek fő eleme a lecsófőző verseny, de gyermek- és felnőtt programok, tombola és le-csókóstolás is vár a résztvevőkre. Emellett érdekes, közkedvelt zenés-táncos fellépők is részt vesznek az eseményen.

1999-ben Kokavecz Mátyás és Májer Tamás kezdeményezésére, Krix Antalné folyamatos támogatása mellett, előbb 12, majd 24 órás futballtornát szervezett a Radnóti Miklós Gimná-zium. A résztvevők Dunakeszi általános iskoláiból, gödi és fóti általános iskolák válogatott csapatai közül, a gimnázium akkori és egykori diákjai köréből, és egyéb focirajongókból tevődnek össze. A évek során vendégek voltak többek között: a Színész és Újságíró váloga-tott, a Ferencvárosi Torna Club és az Újpesti Torna Egylet öregfiúk csapatai is. A mérkőzé-seken a játék vezetését az intézmény testnevelői és tanárai vállalják. A focigálával sikerült olyan hagyományt teremteni, amelyre mindenki, aki valaha valamilyen formában részese volt, szívesen emlékszik vissza.

A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában 1991-ben indult meg a néptáncoktatás, amely 1992-ben vette fel a Nap és Hold nevet. 2008-ban Tóth Zoltán újjászervezte az együttest. 2009-től néptáncos nyári táborokat is szerveznek, amelyben előkészítik a következő tanév munkáját, de jut idő beszélgetésre, kirándulásra, és persze táncra is. Napjainkra az 1-2. osztá-lyos gyermekek a Napraforgó, a 3-4-5. osztályosok az Árgyélus, a 6-7-8. osztályosok pedig a Nap és Hold tánccsoportok tagjai. Az iskolában végzett, de táncolni vágyó egykori diákokból alakult a Csikófark együttes.

2011-ben Dunakeszi városa hosszú távú sportkoncepciót fogadott el. Ennek központi célja az volt, hogy bárki, függetlenül korától, vagy érdeklődési körétől, megtalálja a számára legmegfelelőbb sportolási lehetőséget. Nemcsak a versenysport, hanem a tömegsport fejlesztése is kiemelt fontosságot kapott ebben a stratégiában.
A Dunakeszi Sportmodell keretében az általános iskolásokkal valódi sokszínűséget és változatosságot kínálnak a sportágak terén. A városvezetés és a VSD (Városi Sportegyesület Dunakeszi) egyaránt arra törekszik, hogy minél több sportágat mutasson be és népszerűsítsen az iskolások körében.
Az általános iskolákban az első osztályosok az atlétikával kezdik, majd fokozatosan, évfolyamonként más és más sportágakkal ismerkednek meg. A második osztályban például birkózással és korfballal találkoznak a diákok, a harmadik osztályban labdajátékokra és asztaliteniszre koncentrálnak, míg a negyedikben a küzdősportok, mint a vívás és a dzsúdó kerülnek a középpontba. Az ötödik osztályban a tollaslabda és az atlétika kerül reflektorfénybe.
A stratégia sikerességét jól jelzi, hogy nemcsak a gyerekek számára nyújt lehetőséget a széles sportválaszték, de a város egésze is élvezheti az ebből fakadó előnyöket. A Dunakeszi Sportmodell nem csupán arra ösztönzi a fiatalokat, hogy mozogjanak és sportoljanak, hanem közösségépítő ereje révén hozzájárul a városi életminőség javításához is.
Összességében elmondható, hogy a Dunakeszi sportmodell egy kiváló példa arra, hogyan lehet sikeresen ötvözni a sport és az oktatás terén folytatott erőfeszítéseket egy városi közösség egészének javára. A sikeres előadás rávilágított arra, hogy a megfelelő sportstratégia és a közösségi támogatás révén valódi és tartós változások érhetők el egy város életében.

A Magyar Lovaregylet 1890-ben megvásárolta Hollitscher Fülöp üzletembertől Alag-pusztát, a Pest megyei Szaharát. Azonnal megkezdték egy lóversenypálya és egy tréningtelep kiépítését. Az első versenyt 1891-ben rendezték meg. Ezt követte a pálya és a telep tudatos kiépítése, az angliai Newmarket mintájára. A homok, amely igen kedvező volt a lovag lába és idegrendszere számára, kevéssé volt ideális a versenyek közönségének, amikor az állandóan fújó dunai szél behordta a tribünökre is a finom szemcséket. A homok megkötésére Batthyány Elemér fenyőligeteket telepíttetett, amelyek mára hatalmas fákká fejlődtek. A beépítés sok helyen eltüntette az egykori fenyőligeteket, de több helyütt ma is megleljük nyomaikat. A legnagyobb összefüggő fenyőliget a Kincsem utcában található.